…és nincs pont…
Edények voltak.
Gyakorlott szemmel nézve láthatóan azok is maradtak.
Valami forma és emlék itt maradt belőlük.
Ez persze mégsem az, ami volt.
Miért ne történhetne velük más is, mint a kiborulás- kiürülés- használat- függés
a végsőkig?
Újabban inkább elfoglalják magukat az élet fontosabb dolgaival.
Léteznek, amíg létezhetnek, reménykednek a jóban, és közben ráeszmélnek a válaszokra.
Körülveszi őket a bizonytalanság.
Feszülnek térben és időben.
Jelenük és múltjuk egybeforr.
Jövőjük kiszámíthatatlan.
Ugyanakkor végkimenetelét tekintve nagyon is kiszámítható.
A helyüket keresik, hogy azt mondhassák:
ITT a HELY.
Kivonulnak és bevonulnak a történésekbe, olykor mintha fel is adnák.
Azt hiszik, hogy közelítenek a véghez.
Valójában:
véget is érnek.
Néha azért, ha meg is ússzák, kíséri őket a balszerencse és a sok rossz emlék.
Úgy van velük is, mint mindennél,
egészen a végéig,
ameddig felfogható, esetleg elképzelhető.
…és azon túl is…